Raku unottan kevergette a masodik kavejat, pedig meg csak
delelott volt, de ugy erezte leragad a szeme, meg kulonben is semmi olyan nem
lebegett elotte ami miatt erdemes lett volna ebren maradni. Ebben az
evben ugy tunt elmarad a tavasz: mindenki valamifele tel vegi depresszioban szenvedett,
ami teljesseggel ertheto hiszen marciusban mar senki sem szeret havat lapatolni
vagy hoviharban a kocsijaban tolteni ejszakakat.
Pedig par hete, olyan szepen es epp idoben, olyan igeretesen indult minden, a tavasz itt
jart, bejelentkezett, o pedig napfenyre kiehezve, kabatjat kigombolva rotta az
utcakat, megreszegulve az ujszaguan friss levegotol, meg talan attol hogy a nok
rovidebb szoknyaba bujtak, valahogy mindig ez a tavasz elso es csalhatatlan
jele. Elokuszott a szivek melyerol a bizserges, talan pont ezert veszett ossze
Kataval azon az esten. A hulye felfele szoko homero higanyszala miatt, mert hat
valljuk be nem nagyon erdekelte ot a tobbi rovid szoknya es csupaszon hagyott
nyakszirt. Csak egy kicsit elidozott a szeme itt-ott. Csak megszokasbol
segitette le a villamosrol azt a szep szemu szoke lanyt, semmi tobb. Jol esett
a visszaverodo mosolya, ennyi.
Kata
varta este, valami indiai kajat fozott, kicsit odakapott persze, de azert jol sikerult, gurgulazo nevetessel meselte el hogy a hentesnel kapott egy hoviragot a pulykaszarnyak
melle, hiaba a tavasz az tavasz, edes volt ahogy feloldalasan elhuzta szajat. Meg egy bort is elokotortak a
szekrenybol, nevetgeltek, aztan a langyos esti szel ejjeli setara csalta oket:
kulonben is kivancsiak voltak hogya kedvenc koruti fagyizojuk kinyitott-e es
nyitva van-e mint azokon a forro betonos nyari ejjeleken amikor orakat
tekeregtek a varosban beszelgetve, embereket bamulva, torteneteket kitalalva
egy padon ucsorogve. A fagyizo mar nem volt nyitva, de a langyos vizszag becsalogatta
oket a Margitszigetre, aztan valahogy seta kozben egy jatszoterre keveredtek,
Kata kacagva probalta ki a hintat, lobogott
a haja ahogy elore-hatra hajtotta magat, meg a csikos szoknyaja is olyan
szepen lebbent, Raku arra gondolt hogy nagyon szereti ezt a not, talan meg soha
senkit ennyire, aztan a lany epp azt probalta megfejteni hogyan lehet a szines harom
muanyag tolcserszeru jatekkal jatszani:
- Talan bedobsz folul egy gyereket aztan harom
pottyan ki alul, nem? Annyi eleg is lenne…
Nem tehetett rola, hirtelen atfutott rajta a remulet hogy
nem, nem, en ezt meg nem es tudta hogy mi fog ezutan kovetkezni, tudta Kata
mire gondol. Arcan onkentelenul megjelent a retteges, Kata eszrevette es elnemult. Csendben setaltak
hazafele, persze a toroknel a sult tejberizs ujra megoldotta a nyelvuket, de a
mondatok fajon es esetlenul koppantak a betonon, nem talaltak egymast. Az
agyban hattal egymasnak aludtak el,
tudta hogy Kata feje ala gyurt parnaja nedves, megsem nyult a hullamos barna furtokhoz, pedig jo let volna
megerinteni azt a kis csupasz borreszt ami kilogott a haja alatt, szerette
volna belefurni a fejet a joillatu hajaba es atolelni, de nem merte. Felt.
A reggeli feny kilugozta az ejszaka emleket, folytattak a
mindennapokat: gozolgo tejeskave, hol a buszjegyem, este hozol tejet? Raadasul
elillant a meleg is, visszakuszott a fagy az utcakra. Ennek mar tobb hete,
olyan tavolinak tunt, mint a fulet melegito napfeny, amit akkor delutan erzett,
lehet hogy csak almodta volna? Meg mindig tel van es az a delutan nem is tortent
meg? Raku szerette volna hinni hogy igy van, de tudta hogy nem, Kata zold szemeben
azota ott bujkalt valami barna feny azota, latta reggel is ahogy kereste,
konyorogte a pillanatasat, de nem talalkoztak. A lany puszit nyomott az arcara,
o pedig ugy erezte megfagy legbelul ahogy nezte a lany tavolodo alakjat, a zold,
hosszu es vastag gyapjukabatban eltunt a torekeny kis alak, csak a nagyon
szines sal arulkodott arrol hogy talan az elet nem fekete-feher, megsem.
A parkany felol beszurodo monoton esokopogas egy pillanatra
alabbhagyott, csak nem?? Csak nem elallt az eso? A fuggonyt felrehuzva meghult
ereiben a ver, aa nem, a lucskos eso atvaltott
havazasba. Lesujtva bamult kifele. Elokotort a konyhaszekrenybol egy maradek
doboz cigit, felsohajtott, most mar ugyis mindegy, csak most az egyszer… Halkan
nyitotta ki az ablakot, hiszen tilosban jar, csak nehogy valaki rajtausson,
amikor hangos es csilingelo hang utotte meg a fulet:
- Olyan hideg van mint a rosseb, inkabb elmegyek,
szia!!
Egy kicsit kihajolt az ablakbol es
meglatta a hang tulajdonosat is, egy kb 90 cm-es rozsaszin urhajoruhas
kiscsajt, aki hozza igazan nem illo modon folytatta, habar Raku nem tudta
pontosan milyenek is a 90 cm-es szoke angyalok, de valahogy mashogy kepzelte:
- Hulye ho, agyonverlek! Tunj el!!!
Raku elmosolyodott, verge valaki elkergeti
a telet. Kivancsian kukucskalt a fuggony mogul, felismerte a szomszedban lako
ket kislanyt, neha talalkoztak a lepcsohazban, most valoszinuleg levegoztek a
gangon, a lakasuk elott kitettek nekik ket kis szeket es egyasztalt, itt
tettek-vettek neha, apolgattak a kis cserepes viragaikat, persze most azok is
megfagytak, csak nehany kis taskat, kosarat latott naluk. A nagyobbik lany, egy
kicsit idosebb a pottomnel, Raku nem ertett a korok meghatarozasahoz tulzottan
most atvette az iranyitast:
- Ha nagyobb lesz a ho, epitunk az udvaron Apaval
hoembert. Meg egy utolsot, mert mar epitettunk egyet. De most jatsszuk azt hogy Amerikaba megyek.
Ezert viszek sok taskat. Jossz te is?
- Igen. En is viszek csomagokat. Repulovel megyunk. Gyere uljunk le a repulore
es beszelgessunk.
Letelepedtek a ket kis szeken, ket hoember,
bukosisaksapiban, kesztyuvel, hiaba marcius vege, a hideg az hideg.
- En Esztendobe lakok – mondja a kisebb mano.
- Hol? Esztendobe? Az hol van?
- Hat Pest mellett.
- En Szegedre utazok, ott lakik a Dedmamam.
- Mi az a Dedmama?
- Hat egy Mamafele. Az en Keresztanyam Esztendo
mellett lakik, ugyhogy mindjart az a megallo kovetkezik, en leszallok.
Raku nezi a kis eloadast, a cigit lassan
visszacsusztatja a zsebebe, de megis olyan erzese van mintha meg mindig
tilosban jarna. A lanyok kozben osszekaptak valamelyik kis kosarkan, huzogatjak
egymastol, a kicsi visit, a nagyobb megszolal:
- En vagyok a mergesebb.
- Miert?
- Mert en anyuka vagyok. A gyerekek nem
veszekednek.
Ezen kicsit elgondolkodnak, elosztjak a
taskakat, majd folytatjak az “utazast”, ujra leulnek a kis szekekre:
- Beszelgetunk?
- Jo. Varod mar a nyuszit?
- Melyiket? A husvetit? Felek tole, tudod.
- De nem jon be. Kulonben is szankon jon most,
ilyen az ido, mondtak a teveben hogy hoeses kovetkezik.
- Nem baj, csak tojast hozzon. Meg babat.
Ebben mindketten egyetertenek es temat is
valtanak gyorsan:
- Mondj egy allatot ami gyongy-gyel kezdodik –
keri a nagylany.
Egy masodpercnyi csend, majd a diadalmas
valasz mar meg is erkezik a pici szajabol:
- Egyszarvu!!
- Nem jo.
- Akkor majm.
Raku osszeszoritott szajjal
probalja visszatartani a kibuggyano nevetest, de erzi nem fog menni, igy halkan
becsukja az ablakot es hagyja, hagyja hogy szetaradjon a parttalan nevetese, es
mintha melege is lenne, fene tudja, megiscsak johet az a tavasz. Meg a nyul,
szankon vagy anelkul. Mar nem fel tole.
