2013. március 29., péntek

husveti nyul helyett


 Raku unottan kevergette a masodik kavejat, pedig meg csak delelott volt, de ugy erezte leragad a szeme, meg kulonben is semmi olyan nem lebegett elotte ami miatt erdemes lett volna ebren maradni. Ebben az evben ugy tunt elmarad a tavasz: mindenki valamifele tel vegi depresszioban szenvedett, ami teljesseggel ertheto hiszen marciusban mar senki sem szeret havat lapatolni vagy hoviharban a kocsijaban tolteni ejszakakat.  
 Pedig par hete, olyan szepen es epp idoben, olyan igeretesen indult minden, a tavasz itt jart, bejelentkezett, o pedig napfenyre kiehezve, kabatjat kigombolva rotta az utcakat, megreszegulve az ujszaguan friss levegotol, meg talan attol hogy a nok rovidebb szoknyaba bujtak, valahogy mindig ez a tavasz elso es csalhatatlan jele. Elokuszott a szivek melyerol a bizserges, talan pont ezert veszett ossze Kataval azon az esten. A hulye felfele szoko homero higanyszala miatt, mert hat valljuk be nem nagyon erdekelte ot a tobbi rovid szoknya es csupaszon hagyott nyakszirt. Csak egy kicsit elidozott a szeme itt-ott. Csak megszokasbol segitette le a villamosrol azt a szep szemu szoke lanyt, semmi tobb. Jol esett a visszaverodo mosolya, ennyi.  
 Kata varta este, valami indiai kajat fozott, kicsit odakapott  persze, de azert jol sikerult, gurgulazo nevetessel meselte el hogy a hentesnel kapott egy hoviragot a pulykaszarnyak melle, hiaba a tavasz az tavasz, edes volt ahogy feloldalasan elhuzta  szajat. Meg egy bort is elokotortak a szekrenybol, nevetgeltek, aztan a langyos esti szel ejjeli setara csalta oket: kulonben is kivancsiak voltak hogya kedvenc koruti fagyizojuk kinyitott-e es nyitva van-e mint azokon a forro betonos nyari ejjeleken amikor orakat tekeregtek a varosban beszelgetve, embereket bamulva, torteneteket kitalalva egy padon ucsorogve. A fagyizo mar nem volt nyitva, de a langyos vizszag becsalogatta oket a Margitszigetre, aztan valahogy seta kozben egy jatszoterre keveredtek, Kata kacagva probalta ki a hintat, lobogott  a haja ahogy elore-hatra hajtotta magat, meg a csikos szoknyaja is olyan szepen lebbent, Raku arra gondolt hogy nagyon szereti ezt a not, talan meg soha senkit ennyire, aztan a lany epp azt probalta megfejteni hogyan lehet a szines harom muanyag tolcserszeru jatekkal jatszani:
-         Talan bedobsz folul egy gyereket aztan harom pottyan ki alul, nem? Annyi eleg is lenne…
 Nem tehetett rola, hirtelen atfutott rajta a remulet hogy nem, nem, en ezt meg nem es tudta hogy mi fog ezutan kovetkezni, tudta Kata mire gondol. Arcan onkentelenul megjelent a retteges,  Kata eszrevette es elnemult. Csendben setaltak hazafele, persze a toroknel a sult tejberizs ujra megoldotta a nyelvuket, de a mondatok fajon es esetlenul koppantak a betonon, nem talaltak egymast. Az agyban hattal egymasnak aludtak el,  tudta hogy Kata feje ala gyurt parnaja nedves, megsem nyult  a hullamos barna furtokhoz, pedig jo let volna megerinteni azt a kis csupasz borreszt ami kilogott a haja alatt, szerette volna belefurni a fejet a joillatu hajaba es atolelni, de nem merte. Felt. 

 A reggeli feny kilugozta az ejszaka emleket, folytattak a mindennapokat: gozolgo tejeskave, hol a buszjegyem, este hozol tejet? Raadasul elillant a meleg is, visszakuszott a fagy az utcakra. Ennek mar tobb hete, olyan tavolinak tunt, mint a fulet melegito napfeny, amit akkor delutan erzett, lehet hogy csak almodta volna? Meg mindig tel van es az a delutan nem is tortent meg? Raku szerette volna hinni hogy igy van, de tudta hogy nem, Kata zold szemeben azota ott bujkalt valami barna feny azota, latta reggel is ahogy kereste, konyorogte a pillanatasat, de nem talalkoztak. A lany puszit nyomott az arcara, o pedig ugy erezte megfagy legbelul ahogy nezte a lany tavolodo alakjat, a zold, hosszu es vastag gyapjukabatban eltunt a torekeny kis alak, csak a nagyon szines sal arulkodott arrol hogy talan az elet nem fekete-feher, megsem.
 A parkany felol  beszurodo monoton esokopogas egy pillanatra alabbhagyott, csak nem?? Csak nem elallt az eso? A fuggonyt felrehuzva meghult ereiben a ver, aa nem,  a lucskos eso atvaltott havazasba. Lesujtva bamult kifele. Elokotort a konyhaszekrenybol egy maradek doboz cigit, felsohajtott, most mar ugyis mindegy, csak most az egyszer… Halkan nyitotta ki az ablakot, hiszen tilosban jar, csak nehogy valaki rajtausson, amikor hangos es csilingelo hang utotte meg a fulet:
-        Olyan hideg van mint a rosseb, inkabb elmegyek, szia!!
Egy kicsit kihajolt az ablakbol es meglatta a hang tulajdonosat is, egy kb 90 cm-es rozsaszin urhajoruhas kiscsajt, aki hozza igazan nem illo modon folytatta, habar Raku nem tudta pontosan milyenek is a 90 cm-es szoke angyalok, de valahogy mashogy kepzelte: 
-        Hulye ho, agyonverlek! Tunj el!!!
 Raku elmosolyodott, verge valaki elkergeti a telet. Kivancsian kukucskalt a fuggony mogul, felismerte a szomszedban lako ket kislanyt, neha talalkoztak a lepcsohazban, most valoszinuleg levegoztek a gangon, a lakasuk elott kitettek nekik ket kis szeket es egyasztalt, itt tettek-vettek neha, apolgattak a kis cserepes viragaikat, persze most azok is megfagytak, csak nehany kis taskat, kosarat latott naluk. A nagyobbik lany, egy kicsit idosebb a pottomnel, Raku nem ertett a korok meghatarozasahoz tulzottan most atvette az iranyitast:
-         Ha nagyobb lesz a ho, epitunk az udvaron Apaval hoembert. Meg egy utolsot, mert mar epitettunk egyet.  De most jatsszuk azt hogy Amerikaba megyek. Ezert viszek sok taskat. Jossz te is?
-         Igen. En is viszek csomagokat.  Repulovel megyunk. Gyere uljunk le a repulore es beszelgessunk.
Letelepedtek a ket kis szeken, ket hoember, bukosisaksapiban, kesztyuvel, hiaba marcius vege, a hideg az hideg.
-         En Esztendobe lakok – mondja a kisebb mano.
-         Hol? Esztendobe? Az hol van?
-         Hat Pest mellett. 
-         En Szegedre utazok, ott lakik a Dedmamam.
-         Mi az a Dedmama?
-        Hat egy Mamafele. Az en Keresztanyam Esztendo mellett lakik, ugyhogy mindjart az a megallo kovetkezik, en leszallok.
Raku nezi a kis eloadast, a cigit lassan visszacsusztatja a zsebebe, de megis olyan erzese van mintha meg mindig tilosban jarna. A lanyok kozben osszekaptak valamelyik kis kosarkan, huzogatjak egymastol, a kicsi visit, a nagyobb megszolal:
-        En vagyok a mergesebb.  
-        Miert?
-        Mert en anyuka vagyok. A gyerekek nem veszekednek.
Ezen kicsit elgondolkodnak, elosztjak a taskakat, majd folytatjak az “utazast”, ujra leulnek a kis szekekre:
-        Beszelgetunk?
-       Jo. Varod mar a nyuszit?
-       Melyiket? A husvetit? Felek tole, tudod.
-       De nem jon be. Kulonben is szankon jon most, ilyen az ido, mondtak a teveben hogy hoeses kovetkezik.
-      Nem baj, csak tojast hozzon. Meg babat.
Ebben mindketten egyetertenek es temat is valtanak gyorsan:
-      Mondj egy allatot ami gyongy-gyel kezdodik – keri a nagylany.
Egy masodpercnyi csend, majd a diadalmas valasz mar meg is erkezik a pici szajabol:  
-     Egyszarvu!!
-     Nem jo.
-     Akkor majm. 
 Raku osszeszoritott szajjal probalja visszatartani a kibuggyano nevetest, de erzi nem fog menni, igy halkan becsukja az ablakot es hagyja, hagyja hogy szetaradjon a parttalan nevetese, es mintha melege is lenne, fene tudja, megiscsak johet az a tavasz. Meg a nyul, szankon vagy anelkul. Mar nem fel tole. 



2013. március 14., csütörtök

kiestel


hat mondjuk valahogy igy. a ho meg kozben mindent beborit, szepen, csendesen. a fold alol kikukucskalo viragok visszarettennek, mar ha egyaltalan...
tegnap meg jo volt setalni keso delutan, friss es szeles leptekkel, levegot melyen beszippantva, csakugy, mert mar lehet, hosszabbak a nappalok es jolesik a tavaszi szel, atmossa az ember gondolatait.
namarmost, holapatot dobtal, egy lepest visszalepsz es kimaradsz a kovetkezo korbol. addig meg bambulj magad ele.