anyaknapja, megkesve

tudom, kimaradt az orgonaillatu vasarnap, de azert megiscsak kene, ajandekot adni is, kapni is jo, akkor meg mi a bajom ezzel az anyaknapjaval??? hat gondolom az ami az osszes tobbi kiemelt es krealt unnepnappal. 

perszehogy megvolt az "orgonaaga barckfaviraga" ket szegyenlos tunderi kiscsaj eloadasaban, reggeli csokiskalacs, kave, sot meg en is atadhattam a csokrom az anyukamnak, minden szep volt es kerek. 

az anyasagrol irni viszont nehez dio. merthogy az van allandoan, onnantol kezdve hogy kibujnak belolunk a kisemberek, sot miket beszelek, onnan hogy megjelent a ket csik... az agyunk egy rejtett, vagy nem is annyira rejtett zugaba orokre befeszkelodnek a gyerekeink, sohasem szununk meg anyanak lenni ezentul. de az anyasag felett erzett orom nem egy allando euforia, ooo, korantsem az, sok-sok szeletkebol tevodik ossze: aggodas, felelem, galyazas, oromkodes, fegyelmezes, monotonitas es meg sorolhatnam, epp az aktualis eletszakasztol fugg. ez meg ugye nem tul anyaknapinak hangzik, nem? pedig igy van, es attol lesz megis anyaknapi hogy vannak pillanatok amik csak ugy jonnek es elhomalyositanak, eltorpul mellette minden korulmeny es valahogy ezek maradnak meg. neha aprosagok, neha fontosabb mondatok, olelesek. 

mint ahogyan 7-8 eves koromban egyszer elalvas elott anya mondta nekem egy felresikerult szulinapi buli utan, a konfliktusra mar nem is emlekszem, hogy barmit is csinalok, akkor is megoldjuk majd, ok mindig szeretni fognak engem. 

aztan evekkel kesobb tortenestesen pont egy anyaknapjan, egyutt volt az egesz csalad, az elso meleg, rovidnadragos majusi vasarnapon a kozeli regi temetobol annyi orgonat hoztunk, hogy alig talaltunk hozza vazakat, befottesuvegben roskadoztak az asztalon boditon. mi pedig kinn tollasoztunk, eszegetttunk sotetedesig. semmi kulonos. 

vagy hogy ma estefele, seta kozben talaltunk egy kis mezot, belesetaltunk egy nekem terdig, lanyoknak mellkasig ero fube es hemperegtunk, nevettunk. jo volt. ezek a pillanatok orokre megmaradnak, nekem is, nekik is, tudom. ezek a kis fenyek szovik at, vilagitjak es melegitik fel az eletet.  

eso, ejjel

osszerezzen, dorren, csattan.

miert mindig ejjel riogat? kopog halkan, majd zug, ropog, dobol, pereg a parkanyon, az ablakon, mindenhol. ablakot becsukni, a parkettan nedves csikok, fekete morzsalodo fold, felborult viragcserep, apro kis hajtasok, talan a kint hompolygo esovizet szomjazza. a nedves fold illata orromba bujik, arcomhoz er a huvos levego mielott vegleg bezarom az ablakot, jolesik, hagy csapjon boromre vizcseppeket a szel. villan, dorren, megborzongok. 

neha atmos mindent a viz, neha nem. megtisztit, feltolt, ujjaeleszt. vagy lerombol es tonkretesz. 

de mindenkepp lassan-lassan elcsitul. ahogyan a feher abrosz rancat elsimitod vasarnap, ebed utan, az utolso morzsat is felcsippentve. mely sohaj es indulas tovabb. 

virsli, vurstli

nahat, ha nem is epp ilyen, de azert korhinta es celbadobalos, horgaszos, vattacukros majalis azert volt. szerencsere a lanyaim nem rajonganak a hullamvasut-dodzsem-cellovolde tipusu dolgokert, maximum a felhujhatos figuralufikert, szoval eleg jol lehetett haladni veluk, elnezelodtunk kicsit, sapkaban, naptejjel, arnyekban, okulva a mult heti berobbano nyari leegesekbol, de megis a legkisebb kiralylany egy kicsit rosszul viselt e a napot mint kesobb kiderult. szerencsere nem sokaig tartott nala, de ugy tunik kicsit meg hozza kell szoknia a csizmabol strandpapucsba feelinghez. mondjuk nekem is, pedig tobb felvonulason es virslievesen is atestem mar. emlekeim szerint sokszor esett az eso ilyenkor, es neha fordult csak elo a gyongyozo homlokos, unneplos izzadas, mondjuk akkor nagyon izzadtunk, melegben, enekelve... es azok a jo kis muanyag rucik amugy is "nagy" baratsagban allnak a kezdodo nyarral.