beled nezek

es akkor egy varosban rohangalos nap. szeretem a varost, a margit hidon atduborgo villamost, a karolyi kertet, a torok kajaldakat a koruton. szeretek olyan utcakba befordulni ahol azelott sosem jartam.  szeretek embereket nezni a villamoson, beszelgetnek, neznek kifele az ablakon. tenyleg miert volt ma is olyan szomoru/gondterhelt/egykedvu mindenki?
miert nem szoktunk mosolyogni?
en sem szoktam egyebkent, csak jar a szam. egeszen addig a pillanatig mig vki hozzam nem szol en is befele elek. aztan nyitok.
sok kepet raktaroztam el. valahogy ez az egyik kedvenc tevekenysegem kamaszkorom ota: buszbol kinezve elsuhano kepeket rogziteni, tortenetet hozzakepzelni vagy utcan setalva ablakokon bekukkantani, eleteket meglesni.