amikor nagyapaval meglattuk egymast egy vasarnap delelott almavalogatas kozben a piacon, felfordult a vilag: en arultam, o valogatott, egymasra neztunk, a kezembol kigurult az alma, o komotosan felszedte, lassan felemhajolt es ugy csusztatta a tenyerembe hogy az ujjbegyeink osszeertek egy pillanatra, ma is erzem a bizsergest, tudtam hogy ot fogom szeretni egesz eletemben. ez ilyen egyszeru. tudom, ma nehez ezt elkepzelni... osszehazasodtunk, es bar ez nem volt szokas akkoriban, mindez szerelembol tortent, nem is nagyon ertettek az emberek, de nem is kellett, csak mi ketten voltunk a vilagon egymasnak: baratok, szeretok, mikor mi kellett. rajongott ertem, en pedig oerte, bolondsagokat csinaltunk, egyutt neztuk a hajnali napfelkeltet, nevetve oleltuk egymast a majusi esoben a kerti bokrok toveben, vagy csak bamultam ahogy kanalazza a neki fozott huslevesem es egyszeruen csordultig voltunk a szerelemmel. jottek sorban a gyerekek is: anna, sara, luca es bobe. egyszeru kis mese, igaz? az volt, szep es kerek.
sok volt a haz korul a tennivalo a negy lannyal, o is sokat dolgozott, szerette a munkajat, oromet lelte benne. neha ugy ereztuk hianyoznak a kozos osszefonodasaink, a "csak mi ketten a bolond vilag ellen", de sok ido nem jutott ra hogy ezen keseregjunk. estenkent probaltunk mindent megbeszelni, elmeselni a napjainkat - ha sikerult ebren maradni. szoval az eletunk szepen csordogalt egy medreben, nem vartunk semmifele vihart. de az jott ahogy mar lenni szokott.
ekkor a lany dorgesre ebredt. tavaszi zapor mosta az ablakat, villamlott. mami szavai meg ott duruzsoltak a fuleben, de a tekintete... az megvaltozott a mese kozben, olyan fenytelen lett. es hol van az otodik testver?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése