viharok

szerettem a vihart. regebben, de ez mar mult ido. mint ahogy minden mashoz is vonzodok ami a megszokottol elter, ezert jo volt hallgatni a dorgest, nezni az elsotetulo egboltot, hallgatni az esocseppeket es a maskor ismeros kornyezet egy sotetebb verziojat latni, hat ez mindenkepp erdekes - volt. a helyzet most annyiban mas hogy ha ket pici lanyka esetleg fel a hangoktol, vihartol es nem tudok segiteni nekik, na akkor merges vagyok. szerencsere egyebkent inkabb erdekesnek talaljak mint ijesztonek, igy ennyiben is maradunk azt hiszem, ezt fogjak megszokni.
a masik dolog ami miatt nem szeretem ujabban a vihart, az az mint ahogy mar irtam is, hogy mas volt azert a varosban atelni a termeszeti csapasokat es mas egy hazban, egy nyilt terepen, kozel a foldhoz, szelhez, eghez, csillagokhoz. itt pontosan tudom hogy nem en vagyok az erosebb, en csak annyit tehetek hogy ha jon egy nagyobb szellokes, lehetoleg azonnal mindent be kell zarni, mert annyi ero van egy kis viharban is, hogy tepi, szaggatja a fuggonyoket, a kisebb targyakat pedig egyszeruen felkapja es elviszi. szoval nem szeretem ha valmit nem tudok kontrollalni, de ezt is meg kell tanulnom ugy tunik. fura.